Valami kezdődik
Ébredtél már arra egy alkoholgőzös éjszakából, ahol két bombázóval vonultál el aktív testmozgással egybekötött testnedvcserére, azonban reggelre átváltoztak férfivá? Én igen. Pont kettejük között feküdtem. Amennyire felmértem a helyzetet, testre ők sem rosszabbak, mint a lányok. Formás fenék, sportos test… Azt mondják, a váratlan helyzetek azonnal kijózanítják az embert. Az lehet, de hogy a másnaposság ellen nem jó, hacsak arra nem, hogy az amúgy is sajgó fejed éppen széthasadni készüljön... Egy szivar kell – Azonnal! A tárcám a nadrágomban, ruha azonban sehol. Se az ágyon, se a földön.
Felültem, körbenéztem a szobában. Mindenfelé kizárólag használt óvszereket láttam a földön. Egy, kettő, három, négy… hét, nyolc. Mozgalmas est lehetett. A kellően leamortizált agysejtjeimből igyekeztem kifacsarni valami emléket, mennyire keverhettem össze a formás női testet a srácokéval. Egy halvány szikra sem lobbant fel, ami segített volna a megvilágosodásban. A szivar, vagy bármi füstölni-való hiánya azonban egyre erősebben noszogatott egy felfedezőútra a lakásban. Lefelé araszolva rápillantottam a „partnereimre”. Harapás nyomok rajtuk, rajtam. Sajgó testrészek, rendben. Csak nem... De hisz ülök! – ugrott be. És nem fáj semmim. Mármint az érzékenyebb felemen. Megkönnyebbülten vettem tudomásul, ott még most is szűz vagyok.
Óvatosan letornáztam magam az ágyról. Amikor lábamat letettem a padlóra, megtaláltam a kilencedik óvszert. Bizonytalan léptekkel a szoba ajtajához vánszorogtam. Kint a… Sosem tudom, miként is nevezik, amikor a konyha, étkező és a nappali egyben. Tehát itt kint, az étkezőasztalnál ült négy lány. Mind a négyen felém fordultak. Egyikük személyében felismertem azt, akivel emlékeim szerint bementem a szobába vele és a barátnőjével. Barátnő sehol.. A másik háromról halvány foszlányok kúsztak be elmém eléggé torz képernyőjére.
– Á! Hello! Kávé? – kérdeztem rá a szobát kitöltő aromára.
– Igen, van még, ha kérsz – válaszolt..., azt hiszem a házigazda.
Az étkező felé tartottam, ők engem néztek és kuncogtak. Lenéztem, ó igen. A reggeli merevedés.
– A ruháim?
Az előbbi kérdésemre is válaszoló a szoba közepén lévő kanapéra, vagy minek hívják amin ülni és feküdni is lehet – mutatott. Lázasan estem neki a ruhakupacnak.
– Nyugi, nem a micsodádon nevettünk, hanem a mosott arcodon.
Ha jól ismertem fel a hangot, akkor ez a fekete hajú, egyike az esti párosomnak.
– Ja, ja. Csak a szivarom kell.
Újabb kuncogás, ezúttal hangosabban. Én sem bírtam megállni elmosolyodás nélkül.
Széttúrtam az egy kupacba hányt férfi ruhák között. Amint megleltem a farmeromat, kitapogattam benne a tárcámat, kikaptam a zsebéből és tárcával a kezemben megint a lányok felé mentem.
– Van valakinek tüze?
Egyikük, egy hosszú, halvány barna hajú az asztalra dobta az eddig a kezében lévő öngyújtót. Odaálltam mellé, felvettem, élvezettel szívtam bele a felizzó Cohiba White Mini-be. Fejem kezdett lenyugodni, már nem akart széthasadni. A gyújtót egy fejbólintással megköszöntem, és visszaadtam a lány kezébe.
A pultnál öntöttem magamnak egy nagy adag kávét. A bögrében bőven maradt hely, így a kéznél lévő scotchból is, ezzel csúfot űzve az ír kávéból. Mindegy, az első kortyok enyhítettek másnaposságomon. A reggeli indító után már sokkal határozottabban mentem a ruháimért.
Az egymásba gubancolódó cuccok között egyedül a boxeremet nem leltem. Eléggé izgatott lettem miatta, mivel a barátnőmtől kaptam, és az egyik kedvencem. Fehér szaténon piros szívek, amiken nyíl gyanánt egy férfi hímvessző furakodott át.
Komoran ültem a kanapén, néztem magam elé, miközben egymás után vettem fel a göncöket. Farmer, atléta, ing, hózentróger. A zoknikat zsebre gyűrtem. Utolsó slukk és korty.
A lányok közben egyfolytában csiviteltek. Műköröm, szoli, divat, zene, meló. A fejem kezdett tőle zsongani.
– Megy valaki a központ felé? – tettem fel a kérdést.
Rám néztek. A barna mellett ülő másik barna, de ennek rövidre nyírt a haja, tette fel a kezét.
– Mikor indulsz?
– Ha szeretnéd, akár most is, csak felkapom még a ruhámat.
Bágyadtan bólintottam. Ő felállt, tangában és topban a fürdőhöz ment. A formás lábak és a kerek fenék együttes ritmusa kezdett módosult tudatállapotba hozni, amit egyre szűkebb farmerom is jelzett. A pillanat azonban megszakadt, ahogy eltűnt a látóteremből.
A várakozás ideje alatt végre összeszedtem a bátorságomat, hogy az engem igencsak érdeklő részletekre is fényt derítsek.
– Az a két srác… – mutattam hüvelykemmel magam mögé. – Szóval, ők meg én…
Mind a hárman hangosan felnevettek.
– Nem, Sziszi – szólt a fekete hajú, az, amelyikkel emlékeimben átléptem annak a szobának a küszöbét. – Csak annyira be voltak állva, hogy képtelenek voltunk itt kint tartani őket.
– Akkor a földön az a sok gumi…
– Az csak a tiéd – mosolyodott el szélesen.
– Ok. Ez szuper! – Nem mondom, jelentősen nehéz szikla gördült le a szívemről.
Az alkalmi sofőröm kicsivel később már menetkészen állt a bejárati ajtónál, felsliccelt szoknya, a felső top felett kis kabátszerű izé, ami olyan kicsi, szűk, hogy nem lehet összegombolni, ezzel engedve a top dekoltázsát érvényesülni és kihangsúlyozni.
A szerző felemelkedése © Wágner Szilárd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.