Taxival mentem, mert előre tudtam, sokat fogok inni. Már csak Dia miatt is. Nehéz lesz elviselni, hogy ott leszek a közelében, és nem tehetek vele semmit. Egy árva érintés sem.
Kiszálltam a ház előtt, amihez a fő útról egy leágazás vezetett. Áthajtottunk a távirányításos kapun. Persze csak miután kinyitották. Ez most nem egy jóféle bosszúállós film, ahol észt vesztve kell nekirontani a bentlakó drogbárónak. Hosszú lépcső vezet fel. Egy fedett, de oldalt nyitott, tetején üveggel fedett előtér széles átjáróján haladok át. Belépek a belső kis udvarra. Középen szökőkút, körülötte ülnek a fal mellett az emberek. Ennek a belső helyiségnek nyitott a teteje. A nyári szellő kellemesen simogatja arcomat. A kis medencében, aminek a közepén a kút van, Koi pontyok úszkálnak.
Idefelé jövet végig figyelni és vigyázni kellett, mert az égből madárürülék eső zúdult le. A szerencsésebbek, akik épp kiléptek az átrium alól, telibe kapták. Valamiért nem izgattam magam az eső miatt, nem is figyeltem, hogy elkerüljem, egyszerűen mentem és nem talált el egy sem. Nem siettem, nem kapkodtam. Csak nyugodtan haladtam. Az átvonuló madárhad ezek szerint tisztában volt azzal, engem nem kell szerencsében részesíteni, mert eleve menthetetlen vagyok.
Szóval beértem a belső részbe, ahol a gazdagok már javában társalogtak. Én a sarokban ülő Diához mentem, és a bal oldalán leültem egy székbe. Rajta fehér stóla volt, a haja felfogva és a végei becsavarva. Vállai fedetlenek, igazából római módi szerint volt felöltözve, ahogy mindenki. Az egész olyan volt, mint ha az ókorban lennénk. A férje hívott meg, aki nem tudta, hogy nemrégiben erőteljesen kavartunk egymással. Dia jobbján egy kellemetlen pénzes pasi ült, akinek nem tetszett, hogy ott vagyok. Beszélgetést kezdett velem, a származás volt a téma. – Képzelje el – kezdtem –, volt az apám és az anyám.
Egyiket a bal tenyeremmel a másikat a jobbal mutattam.
– Ők találkoztak – a tenyereimet összeérintettem – és lettem belőle én. Az egyik paraszt, a másik kommunista. Még külön-külön is durva, de született egy kommunista paraszt. Azé' az nem semmi. És ez a kommunista paraszt még fejlődött is, és író lett. Nincs pénze, vagyona. Mégis nők sokasága keresett nála kielégülést, és még az élete is kevésbé szar, mint mások szerencsétlenségén degeszre gazdagodó zsírdisznóknak.
Fújtatott párat. Rám, majd Diára nézett. Megint rám, aztán ismét Diára. Dia a távolba révedt. A messzeséget fürkészte, vagy más társaságot nézett, vagy egyszerűen tudomást sem akart venni arról a két pasiról, akik most érte viaskodnak. A hájzsák végül feladta. Ziháló mellkassal felállt és egy másik asztalhoz ült, ahol máris letámadta az egyik fiatal lányt.
– Hatalmas tahó vagy – szólalt meg Dia, továbbra is másfelé nézett.
– Tudom.
– Ezt miért kellett?
– Tetszik a pasi?
– Nem erről van szó.
– Nem? A kis mangalica itt helyben gerincre vágott volna, ha nem lennének itt vendégek.
– És neked kell megmentened?
– Minek? Nagy lány vagy már. Azt hittem, már eleged van belőle.
Továbbra is máshová nézett. Otthagytam. Kikerültem a zsírdisznót, bementem a házba. Bent találkoztam a trófeának is beillő férjjel. Nagyon megörült nekem, mivel látszólag én voltam az egyetlen művész, aki emelheti az est fényét.
– Hééé! Kit látok? Hát eljöttél?
– El.
– Hoztál magaddal valakit?
– Nem. Arra gondoltam, innen vinnék valakit ágyba.
Felnevetett.
– Te aztán tudsz élni. Itt azonban csak házas embereket találsz.
– És? – vontam meg a vállam.
Megint nevetett, most hangosabban, mint az előbb.
Gyorsan körbenéztem, és amint megláttam a kis oázist a szobában, egyenesen oda mentem.
– Oké, csak a feleségemet hagyd ki belőle! – szólt utánam.
– Pedig pont vele akartam kezdeni – kacsintottam rá.
Újfent nevetett.
Az asztalon tucatnyi pia várta sorsa beteljesülését. Nem késlekedtem, segítettem nekik.
– Pont ezért nem akarok veled találkozni.
Dóra lépett mellém. Látszólag tett-vett. Rakott egy kis jeget a poharába, az italos üvegeket nézegette, azonban egyikből sem töltött magának. Én megragadtam az első single maltot, egy méretes boros poharat, amit csurig töltöttem.
– Miért? – kérdeztem az első kortyok után.
– Mert egy paraszt vagy. Azt hiszed, körülötted forog a világ. Hogy te…
– Walaki vagyok? – Rámosolyogtam.
– Hogy te bárkit megkaphatsz, és a nők utána már el sem tudnak mást képzelni, csak téged.
– Nézd! Nem tehetek róla, hogy akárhányszor csak eszedbe jutok, a bugyid rögtön átázik.
– Te… – És a szavak elakadtak. Arca vöröslött a dühtől, ajka keskeny vonallá vált, a poharat fogó ujjai teljesen elfehéredtek.
Nem vártam meg, amíg megtalálja az ideillő szavakat. Már ha lennének illő szavak, ugyanis az a tapasztalatom, ilyen helyzetekre nincsenek illő szavak. Csakis illetlenek. Azokat meg minek hallgassa az ember.
Körbesétáltam a házban. Megnéztem a konyhát, a fürdőt, ahonnan azokat a pajzán kis üzeneteket küldözgette nekem, miközben az általam írt erotikus történetekre maszturbált. Belestem az emeleten található hálóba, még a gardróbot is szemrevételeztem. A lámpa felkapcsolása utána hangosan füttyentettem. Az egész akkora, mint a motelszoba wécével és zuhanyzóval együtt, amiben akkor éltem. Körutam közben összegabalyodtam az egyik látogató igencsak kapatos feleségével, akinek súlyos gondjai akadtak a gravitációval és az egyensúllyal.
– Szia! – borult rám.
– Szia!
– Te ki vagy? Nem ismerlek?
– Walaki vagyok.
– Az író, akiről Greg beszélt?
Eltolta magát, hogy jobban szemügyre vegyen. Minden látható és láthatatlan testrészre kiterjedő alapos vizsgálatot tartott.
– Az.
– És miket írsz?
A falnak dőlt. Valamiért látnia kellett, amikor beszéltem hozzá.
– Mindenfélét.
– Szexről is írsz?
– Szoktam.
– És tapasztalatból írsz ilyeneket, vagy csak fantáziálsz?
– Tapasztalatból.
A szemembe nézett.
– Kurvára fáradt vagyok. Nem akarsz hazavinni?
– Taxival jöttem – mondtam, és otthagytam a folyosón.
Lent Dia épp Greggel dumált. Az asztalhoz mentem, hogy a poharat újratöltsem, utána kimentem a kúthoz. A mangalica egy monokinis nőt krémezett be, aki vélhetőleg a felesége. Annak kellett lennie, mert nem hiszem, hogy más pasi hagyná, hogy a nője mellét krémezgesse egy másik pasi.
Lefeküdtem az egyetlen olyan napágyra, aminek a közelébe senki nem volt. A poharat letettem a földre, én pedig becsuktam a szememet. Hamar elaludtam.
Csillagok borították az eget, mire felkeltem. Valahol emberek beszélgettek, miközben én továbbra is mozdulatlanul feküdtem és a sötét égbolton lévő fénypontokat néztem. Sült hús illata szállt a levegőben, gyomrom hangosan kordult. Felültem, a bejárat mellett grilleztek, többen már tömték a pofájukat.
Az egészet nem értettem. Emberek kis helyen, akik egyáltalán nem kedvelik a másikat. Ott és akkor basszák át egymást, amikor csak tudják, mégis összejönnek. A felső osztályba tartozók mind mazochisták.
A többiekhez mentem, mindenki örült nekem. Még azok is, akiknek fingja sem volt arról, ki vagyok, csak arról, Greg hívott meg. Tehát valami fontos ürge lehetek, vagy csak azért álltak így hozzám, mert szerintük ezzel bevágódhatnak Gregnél.
Odaléptem a házigazdához. Dia a közelben állt, épp beszélgetett egy kisebb társasággal.
– Tudtad, hogy megkúrtam a feleségedet? – kérdeztem Gregtől.
Nem emlékszem, hogy válaszolt volna. Arra emlékszem, vigyáztam, ne vigyorogjak nagyon.
Amikor hazaértem és leültem a számítógép elé, nem kellett csalódnom. Dia mailje várt. Dühös volt. Ennyit válaszoltam neki:
„A leveledben írtakon legalább olyan nehéz kiigazodni, mint amilyen nehéz a bugyidba bejutni.”
A szerző felemelkedése © Wágner Szilárd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.