„Amíg azzal foglalkozol, hogy mások mit gondolnak rólad, elvesztegeted az időt, hogy önmagad lehess.”Sírj! Író vagy. Akkor tudsz jót írni, ha sírsz. Sírás nélkül nincs alkotás. Igazából semmi sincs.
Természetesen ezzel sosem értettem egyet. Hisz mi fáj abban, amikor a lehulló falevélről írok, vagy egy megszülető gyermekről, s vele együtt arról az örömről, amit a családnak okoz. Ez hogy fájhatna már? Ezek a csodák, amelyek körbevesznek minket, kinek fájnak?
Miként tudnék akkor jó zsánert írni? Persze tehetek úgy is, ahogyan Rejtő, némi iróniával és szarkazmussal fűszerezve, amelynek eredményeként a legjobb ponyvákat írta. Vagy itt van Lee Stringer - Fedél nélkül New Yorkban könyve. Sorolhatnám még, azonban még mindig nem fogadom el, hogy akkor tudsz jót írni, ha a fájdalomról, vagy fájdalomból írsz. Mert vajon a legjobb mesék is így íródnak? Netán a krimik? És a pornó?
Tudod, egy jó szex után sokkal könnyebb írni. Bármit. Leülsz, felidézed az előző pár percet vagy órát, és a történet szimplán életre kel benned. Minden egyes mozdulat, sóhaj, kiáltás, mind-mind egy jelenet, fordulat a történetben, és a végén az olvasóval együtt elégülsz ki. Ide tartozik még az elmaradhatatlan cigar és whisky, amelyek tökéletessé teszik ezeket a pillanatokat. Lehet erre mondani, hogy csak akkor írsz jót, ha fáj, ha sírsz?
Ilyenkor megértem, hogy sokan az
alkoholhoz nyúlnak. A gondolat, hogy az, akit nagyon szeretünk,
elveszthetjük, felőrli az ember idegeit. Nekik van mentségük rá,
amiért alkoholisták lettek. Nekem nincs. A poharat mégis minden
nap rendszeresen megemelem. Ahogy a kávézás, ez is szertartássá
vált nálam. Minden mozzanat, a kupak letekerésétől kezdve a
töltés befejezéséig, hagyva hogy az utolsó csepp az üveg nyakán
lecsorogjon, enyhén barnára színezve azt. A napok
elképzelhetetlenné váltak nélküle.
A szerző felemelkedése © Wágner Szilárd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.